Erdélyi városokban is utcára vonulnak a kormány közkegyelmi tervezete miatt


-A A+

Közel tíz városban tüntetnek csütörtök este a kormány közkegyelmi tervezete és a büntető törvénykönyv tervezett módosítása ellen tiltakozva. Szerdán a fővárosban több ezren, más nagyvárosokban pedig tüntetők százai vonultak utcára.

Csütörtök többek között a következő városokban jelezték, hogy demonstrációk lesznek csütörtök este és a következő napokban:

A tüntetéshez a Koppenhágai román állampolgárok is csatlakoztak. 

Nagyszebenben a polgármesteri hivatal engedélyezte a tüntetéseket. Január 19-február 1. között 18 órától 20 óráig naponta tiltakozást tartanak a város főterén. 

A szerdai tüntetéseken a résztvevők "A tolvajoknak a börtönben, nem a kormányban a helyük", "El a kezekkel a Btk.-tól" feliratú táblákat emeltek a magasba. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a kormánytöbbség nem a börtönök túlzsúfoltsága miatt akarja módosítani a büntetőjogot, hanem így akar mentőövet dobni korrupcióval gyanúsított vagy már elítélt politikusainak. 

Sajtóbeszámolók szerint többek között Liviu Dragnea, a képviselőház elnöke, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt elnöke és Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, a kormánykoalícióban részt vevő szabadelvű ALDE társelnöke is haszonélvezői lennének a kormány által előkészített büntetőjogi intézkedéseknek.








EZT OLVASTA MÁR?

X